A buli, ahol mindenki táncolt
Nem terveztem, hogy maradok aznap este. Csak be akartam menni a klubszobába, hogy visszaadjak egy poharat, és aztán irány vissza tanulni. De a zene mást akart.
A kollégium folyosója már messziről rezgett a basszustól. Az ajtón belépve a levegő tele volt valami fülledt, lüktető energiával. Az emberek ittak, a pulton üres üvegek sorakoztak, és valaki éppen sikítva nevetett a sarokban. A parkettán cipők csúsztak, testek hullámoztak és a fények villogtak. Barbi persze már ott volt. Farmerban és fehér toppban pörgött a tánctéren, mintha az egész zene róla szólna.
– Végre! – kiáltotta, amikor meglátott.
– Azt hittem egész este tanulni fogsz!
– Csak egy percre jöttem – próbáltam mondani, de a szavaimat elnyelte a ritmus.
Barbi magához húzott és a zene lassan átvette a testem felett az irányítást. Nem kellett hozzá semmi különös – csak egy pillantás tőle és éreztem, ahogy a fények villantak, a hangok pedig körém tekeredtek. A tánctér szélén az egyik fiú a poharát magasba emelte, és az egész üvöltötte, hogy „Mindenki táncoljon!”
És táncoltunk. Az a fajta tánc volt, aminek nincs koreográfiája. Amikor az ember nem próbál szép lenni, csak követi a ritmust. Éreztem, ahogy a hajam a nyakamhoz tapad, ahogy a farmeremet lejjebb csúszik a sok táncolástól és ahogy Barbi közelebb hajol és nevetve a fülembe mondja:
– Látod, erről beszéltem! – mondta.
– Miről?
– Hogy csak élvezd!
És tényleg nem gondolkodtam, nem érdekelt a tanulás, nem érdekelt a holnap, csak táncoltam és hagytam, hogy a zene vigyen, és hogy a testem válaszoljon arra, amit addig elnyomtam magamban. Ahogy teltek a számok egyszer csak… csend lett. Nem a zene állt meg, hanem bennem történt valami. Egy pillanat, amikor minden mozdulat lelassult, és csak figyeltem mennyi élet, mennyi energia van körülöttem.. Rájöttem, hogy valójában ezért jöttem Pestre. Nem a tanulás miatt, nem is a város miatt. Hanem ezért a szabadságért, a random buliért a szabadságért, amit ez ad. A tánctér közepén, a fények között állva hirtelen megértettem, milyen az, amikor nem akarsz megfelelni senkinek, még magadnak sem, s úgy mozoghatsz, olyat sikíthatsz, amilyet csak akarsz.
A zene újra felgyorsult, valaki véletlen meglökött, megfogta a kezem, rám mosolygott és elhívott táncolni. És én csak táncoltam tovább, mintha egész életemben ezt vártam volna.
Reggel persze ragadt a cipőm, a hajam kócos volt, a hangom rekedt, de belül volt egy jóleső, elégedett érzés.